A Szentírásban van egy zsoltár, amely azt mondja: Isten „eledelt ad minden élőnek” (Zsolt 136,25). Kemény dolog az éhség megtapasztalása. Tud róla valamit, aki a háború vagy a nélkülözés időszakát élte meg. Ugyanakkor ez a tapasztalat mindennapos, párhuzamos a bővelkedés és pazarlás tapasztalatával. Mindig időszerűek Jakab apostol szavai: „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti őt egyedül a hit? Ha egy fivérünknek vagy nővérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig közületek ezt mondja nekik: »Menjetek békével, melegedjetek meg, és lakjatok jól!« – de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ? Ugyanígy a hit is: ha nem fakadnak belőle tettek, önmagában halott” (Jak 2,14–17), mert képtelen a tettekre, képtelen kimutatni a szeretetet, képtelen szeretni. Mindig van valaki, aki éhes és szomjas, és akinek rám van szüksége. Nem háríthatom át senki másra. Ennek a szegénynek rám van szüksége, az én segítségemre, az én szavamra, az én elköteleződésemre. Mindannyian be vagyunk vonva ebbe.

Ferenc pápa az általános kihallgatáson, 2016. október 19-én