Az előadások előtt felolvasták Antonio Maria Vegliò, az Elvándorlók és Útonlévők Pápai Tanácsa elnökének köszöntőjét. A bíboros levelében kijelentette, hogy a katolikus egyház nemzetközi szinten nagy mértékben odafigyel a cigány népességre. Kifejezte a kezdeményezés felett érzett örömét és hangsúlyozta a konferencia időszerűségét, mert „a cigányok ellenei erőszakos cselekedetek sebet ejtettek az együttélés szövetén”.

Ezt követően Dieter Brandes evangélikus lelkész az Egyházak Ökumenikus Tanácsa nevében köszöntötte a konferenciát és fejezte ki szolidaritását a cigány néppel.

A magyarországi Sant’Egidio közösség nevében Szőke Péter vezette be az előadássorozatot. Kifejezte a közösség részvétét a gyilkosságok áldozatai, családjaik, szeretteik iránt. Elmondta: „a konferencia résztvevői hisznek abban, hogy az együttélés nem csak lehetséges, hanem szükséges is. Ennek kimondása, újra kimondása „kulturális fordulatot hozhat”.

Katz Katalin, a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzora a Visszapillantás egy fájdalmas történetre címet adta előadásának. A roma holokauszt kutatója rávilágított arra, milyen fontos az emlékezés, mert a jelenbeli feldolgozás, megbeszélés teremti meg az együttélés lehetőségét.

Ezután a konferencia különleges vendége, Ceia Stojka vette át a szót. Lovári cigány asszony, aki túlélte az auschwitz-birkenaui és a bergen-belseni koncentrációs tábort. Szabadulása után Bécsben telpedett le, könyveivel, festményeivel hiteles tanúságot ad népe tragikus sorsáról. Személyes tanúságtétele megrendítő erővel hatott.

Marco Gnavi, a Sant’Egidio közösség képviselője átfogó, megdöbbentő adatokkal illusztrált képet nyújtott az európai cigányság történetéről, a gyűlölködésről, amely évszázadokon keresztül övezte őket. Elmondta: az az igazi kultúra, amely bátran tekint a világra, és amelyet az emberek iránt érzett szenvedélyes szeretet táplál. Tartozunk az áldozatoknak azzal, hogy felépítjük az együttélés kultúráját. És tartozunk ezzel saját gyermekeinknek is, mert „a barbár erőszak senkit sem kímél, azokat sem, akik nem osztoznak benne, hiszen megrontja az emberi, társadalmi kapcsolatokat, félelmet és közönyt szül”.

Felhívta a figyelmet az Európai Parlament 2005-ös határozatára, amelyben felszólították a tagországokat a diszkrimináció elleni küzdelemre. A Sant’Egidio közösség szerte a világban iskolákat hozott létre, a béke iskoláit, ahol roma és nem roma gyerekeket tanítanak írni-olvasi és együtt élni. Kifejezte hitüket, hogy meg lehet szakítani a félelem és a gyűlölet ördögi köreit, és a találkozás kultúrájának útján erőfeszítések árán meg lehet teremteni az együttélés kultúráját. Úgy fogalmazott: „bizonyos értelemben éppen a romák jelenléte, befogadásuk vagy elutasításuk méri, jelzi, hogy milyen szilárd a remény, vagy ellenlezőleg, mennyire adjuk meg magunkat a személyiségünket romboló erőnek: a másik embertől való félelemnek”. Elmesélte, hogy december 27-én XVI. Benedek pápa meghívásukra a közösség ingyenkonyháján ebédelt százötven szegény emberrel, és hosszan beszélgetett a mellette ülő boszniai cigány fiatalemberrel.

Ladányi János, a Corvinus Egyeteem tanára beszélt a szegregált település- és iskolarendszer okozta nehézségekről, és felhívta a figyelmet arra, hogy a változáshoz a politikai erők megegyezése szükséges.

Balog Zoltán református lelkész, az országgyűlés Emberi jogi , Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának elnöke arról beszélt, mennyire fontos, hogy a többségi társadalom a béke és az integráció mellett álljon.

Mohácsi Viktória, a Mozgalom a Deszegregációért Alapítvány igazgatója a roma gyerekek minőségi oktatásáért emelt szót.

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs referense a szeretet és a cigányok iránt érzett felelősség hangján szólt. Személyes élményeiről is beszámolt, arról a szeretetről, amellyel körülveszik őt a cigányok körében, és elhozta azoknak a hangját is, akik távoli kis falvakban sokat tesznek az együttélés kultúrájának megteremtéséért. Egy történettel szemléltette, hogyan viszonyul a keresztény ember szegény testvéreihez: „Egy gazdag európai turista hegyet mászott valahol Dél-Amerikában, amikor látta, hogy követi őt egy nyolcéves kisfiú, a hátán hordozza kisöccsét. Megkérdezte tőle: nem nehéz ez a teher? Mire a gyermek azt válaszolta: Nem teher ez, hanem a testvérem.”

Székely János hangsúlyozta: nem problémáról kell beszélnünk, hanem a testvéreinkről. Elmondta, milyen sokat tanult erről a Sant’Egidio közösségtől, akik nem a szegényekről, a hajléktalanokról, a cigányokról beszélnek, hanem szegény barátaik néven említik őket. Említést tett arról, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben fordult a papokhoz, amelyben összefoglalja a cigányok lelkipásztori gondozására vonatkozó szentszéki dokumentumok tartalmát, ezzel segíti papjainkat a cigány hívek lelkipásztori szolgálatában. Ő maga népismereti könyvet írt, hogy a katolikus iskolák tanulói megismerhessék a cigányság múltját. Komoly eredményként említette azt is, hogy sikerült lefordítani és megjelentetni a Bibliát lovári nyelven. Szavaiból, és a konferencia egészéből is remény áradt: ha az emberek odaállnak a szegények mellé, a találkozásokból barátság születik, a barátságból pedig egy új civilizáció.